2008.11.04 — Afpa-Europe novemberi hírlevél
AFPA – EUROPE WELLNESS ACADEMY2009. Novemberi hírlevélKedves Olvasónk,
Az Afpa – Europe Wellness Academy büszke arra, hogy az AFPAFITNESS (Amerikai Fitness Szövetség) kizárólagos joggal ruházta fel távoktatásos, valamint hétvégi, csoportos tanfolyamok szervezésével, és azok lebonyolításával Európában.
Személyi edzői, Pilates I. és II. szint, Jóga, Táplálkozási és Wellness tanácsadói, valamint Rehabilitációs szakember tanfolyamainkat már lassan három esztendeje tartjuk Magyarországon, egy éve Romániában (Erdélyben), illetve az utóbbi hónapokban kezdtük el Franciaországban is.
Hamarosan indulunk – elsőként a Pilates kurzusunkkal – Hollandiában, Belgiumban, valamint Luxemburgan. Az első Pilates tanfolyamunkat Hollandiában várhatóan december közepén tartjuk majd.
Szintén hamarosan indulunk – ugyancsak elsősorban Pilates tanfolyamunkkal – Ausztriában, Németországban, Svájcban, illetve Spanyolországban is.
Amennyiben ezekben az országokban élsz, és szeretnél valamelyik tanfolyamunkon részt venni, illetve érdekel a távoktatásos programunk, bátran jelezd felénk, ismert elérhetőségeinken.
Hamarosan megújuló honlapunkon a soron következő kurzusaink dátumait is megtalálod majd, de számos más érdekességgel, rengeteg fotóval, újdonságokkal találkozhatsz!
Szeretettel üdvözöllek,
Szőke Marianna
Afpa-Europe Igazgató
Honlap: www.afpa-europe.com
A tartalomból:1. "Jól érzem magam!" Néhány egyszerű titok, hogy valóban jól érzed magad a bőrödben!
2. A sómetnes diéta "ártalmai"
3. Varázslatos zsírégetők!
Jól érzem magam!
Az idő egyre hidegebbé válik, a napok rövidebbek, az ember többet tölt a lakáson belül, mint a szabadban. A tél beálltával sok embernél elkerülhetetlenül lerakódnak az extra kilók, amelyeket hatalmas pulcsikkal, és télikabáttal próbálnak elrejteni. Ha te is így tettél eddig, ne bánkódj! Íme néhány hasznos ötlet, amellyel elfelejtheted a téli depressziót, és az extra kilókat!
Köztudott, hogy a napsütés hatására csökken a depresszió, és az agyban boldogsághormonok termelődnek. Télen is próbálj meg minél több természetes napfényt becsempészni a környezetedbe. A reggeli kávédat fogyaszd el az udvaron (ha van rá lehetőséged), tégy egy rövidke sétát (15 percet) az ebédszünetedben.
Ahhoz, hogy a vércukor szinted ne essen le, és ne érezd magad erőtlennek, depressziósnak, ne hagyd ki étkezéseidből a szénhidrátokat! Délután 4 óra körül – amikor az agynak a legnagyobb szüksége van jól hasznosítható szénhidrátra – fogyassz el néhány szelet teljes kiőrlésű kenyeret, tésztát, burgonyát, kukoricát, vagy bármilyen komplex szénhidrátot. Ezek az egészséges ételek feltöltenek energiával, és a nap hátra lévő részében sem leszel fáradt, rosszkedvű.
Még ha ugyanazokat a mennyiségű, és minőségű ételeket is fogyasztod, mint nyáron, nem mozogsz annyit a szabadban, könnyen felszaladhatnak azok a kellemetlen plusz kilók. Találj magadnak olyan mozgást, amelyet akár a lakásodban is könnyedén végezhetsz, mint például a pilates torna, a jóga, vagy egy kis tánc a kedvenc zenédre! Igyekezz naponta legalább 30 percet mozogni!
A sómentes, vagy az alacsony sótartalmú diéta „ártalmai”
A legújabb – meglepetést kiváltó - kutatások szerint az alacsony sótartalmú diéta lehet, hogy károsabb a szívednek, mint a sós ételek korlátlan fogyasztása. Azért ne kezdjél el sós chipseket majszolni! „ Mivel az emberek szervezete eltérően reagál bizonyos diétákra, úgy gondoljuk, hogy minden embernek más és más a sófogyasztási igénye” – nyilatkozta Dr. Hillel W.Cohen, az Albert Einstein Egyetem professzora. A tanulmány, amely a Journal of General Internal Medicine- újságban jelent meg, leírja, hogy a kutatások nem azt bizonyítják, hogy az alacsony sótartalmú diéta bizonyítottan káros a szív egészségére. Ugyanakkor a kutatások szerint, azok az emberek, akik alacsonyabb sótartalmú ételeket fogyasztottak, nagyobb számban szenvednek szívproblémákkal, mint azok, akik nem figyelnek a só fogyasztásukra. Cohen és kollégái 8.700 amerikait vizsgáltak 1988 és 1994 közötti időszakban. Mindannyian 30 év felettiek voltak, és nem álltak alacsony sótartalmú diétán. A kutatók a vizsgált évek után ellenőrizték, mi történt az önkéntes jelentkezőkkel. A kutatók a vizsgálatok során figyelembe vettek természetesen olyan egyéb, szívbántalmakra vezethető okokat, mint a dohányzás, vagy a cukorbetegség. Mindezek mellett a vizsgált személyeknek - azok közül, azok, akik kevesebb sót fogyasztottak - 25%-ából 80% halt meg cardiovasculáris betegségben, mint az a 25%, akik több sót fogyasztottak. Cohen nem vitatja azt a tényt, hogy a magas só fogyasztás nem tesz jót az emberek egy részének. „A szívproblémák kialakulása körüli legnagyobb vita, az alacsony só fogyasztás terén, az, hogy a magasabb nátrium fogyasztás kapcsolatban állhat a magasabb vérnyomással. – nyilatkozta Cohen. Több tanulmány is kimutatta e kettő tényező összefüggéseit, azonban, ha megfigyeljük a számokat, az átlagos vérnyomás egészen különbözően asszociál egy csekélyke mennyiségű nátrium bevitelhez is. „A legtöbb egészséges ember bátran fogyaszthat sót, amennyiben a vérnyomása normális. Miért kellene nekik csökkenteni, ha nincs rá indokuk?” Howard Sesso, a bostoni női klinika professzora szerint, minden hasonló jellegű kutatást, és „felfedezést” óvatosan kell kezelni. Véleménye szerint, a normál vérnyomással rendelkező embereknek is figyelniük kell a só fogyasztásukra, nem szabad túlzott mértékben fogyasztani azt. / A cikkel kapcsolatos bővebb információ: American Heart Association./ Varázslatos zsírégető élelmiszerek
Körte A Rio de Janeiro – i Egyetem kutató orvosai szerint, a körte fogyasztása elősegítheti testünk zsírtartalmának csökkentését. A tanulmány szerint – amely a Nutrition nevű magazinban jelent meg - , azoknak a nőknek, akik egy nap folyamán, három körtét elfogyasztottak, csökkent a napi kalória bevitelük, és több súlyt veszítettek, mint azok, akik nem ettek körtét. A körte gazdag rosttartalma (egy darabban a napi rost szükséglet 15%-a megtalálható) növeli a telítettség érzetet. Tipp a körte fogyasztásához: egyél egy darabot ebből a finom gyümölcsből minden étkezésed előtt! Jóllakottság érzetét kelti, és kevesebbet fogsz étkezni. Grapefruit A kaliforniai Scripps Klinika kutatói szerint, az étkezések előtt elfogyasztott fél darab grapefruit segíthet a fogyásban, még akkor is, ha semmit nem változtatsz étkezési szokásaidon! A kutató csoport vezetőjének elmondása szerint, a grapefruit segít egyensúlyban tartani szervezetünk vércukor szintjét, így elkerülhetjük a felesleges nagy evéseket. “Több féle kiváló élelmiszer is segíthet bennünket az inzulin szintünk egyensúlyba tartásában, a grapefruit is az egyik ilyen fantasztikus ételünk.” Mandula Az International Journal of Obesity Magazin szerint, egy marék mandula elfogyasztása a nap folyamán, segít a zsírégetésben. A diétás kutatások résztvevőivel 6 hónapon keresztül naponta egy marék mandulát etettek meg. A kutatások végeztével átlagosan 18%-kal csökkent testük zsírtartalma. Azoknak, akik ugyanazt a kalória beállítású diétát, és fehérje mennyiséget ették, viszont nem fogyasztottak mandulát, mindössze 11%-kal csökkent testük zsírszázaléka. A mandula nagyszerű napi snack: 22 darabot fogyassz el ebből a finom zsírégető élelmiszerből a nap folyamán. Fogyaszthatod magában, vagy joghurtba, müzlibe keverve. Csokoládé Nem tudsz ellen állni egy kis csokinak? Nem is kell! A „Journal of Agriculture and Food Chemistry” szerint, a fekete csokoládé gazdag anti oxidánsokban, amelyek segítenek megelőzni a testsúly növekedését, a rákbetegségek kialakulásának esélyét csökkentik, továbbá ugyancsak csökkentik a szívinfarktus rizikóját - Tipp: melegíts fel egy kis szelet fekete csokit mikrohullámú sütőben, majd kend meg vele kedvench graham kekszedet. Finom desszert, és mindössze 98 kalóriát tartalmaz! |
|